Kivitelező: Kinamé Kft. - Kis István
Felelős műszaki vezető: Töpler Ferenc
Panelfelújítás a Budapest, XXII. Kerület, Rózsakert úton. A három lépcsőházat magába foglaló négyemeletes háztömb új nyílászárókat és homlokzati hőszigetelést kapott, ezzel jelentősen javítva a lakások energetikai besorolását és csökkentve a fenntartási költségeket.
A homlokzat színezését tíz javasolt variáció közül a lakóközösség választhatta ki. Mindegyik változatnál, így annál is, amelyik megvalósításra került, lényeges építészeti szempont volt, hogy a ház funkcionális elrendezéséből következő egyszerű, de mégis jelen lévő struktúráját tiszteletben tartsam. Ilyen a lépcsőház vonala vagy éppen az alaprajz szervezéséből következő kubusok tagolása. Játékosságot, a fentiek figyelembe vétele mellett és nem azokat elnyomva vagy meghamisítva, kapott az új külső. A három lépcsőházon át végigvitt képlet érthető, tiszta, mégis vidám ritmusokat hozott létre – immár a lakók megelégedésére is.